criminal

- Indulnunk kell. El kell engedned. - suttogtam, és megpróbáltam kiszakadni Joe csontropogtató öleléséből. Nem engedett. - Joseph! - szóltam rá kicsit erélyesebben, mire nagyot sóhajtott, és hátrébb lépett. Az arca meggyötört volt, az elmúlt hónapokban szinte éveket öregedett. Nem hibáztattam érte, mindazok után, amin keresztül mentünk... mondhatni természetes volt. - Ki jön értünk? - kérdezte, hangja reszelős volt, rekedt. - Andy azt mondta, küld értünk egy kocsit. - mondtam, és feltettem a hátizsákom a vállamra. Ott álltunk a lakásom előtt, csak néztünk egymásra, és vártuk, hogy kiderüljön, mit hoz még a jövő. Féltem. Egy kicsit. De nem mutattam, mert tudtam, hogy erősnek kell lennem, Joe miatt. Magam miatt. Egy autó állt meg a járda mentén, egy sötét Ford, sötétített ablakokkal. Egy ismeretlen, színes bőrű alak szállt ki belőle, mire a fejemben halványan megszólalt a vészcsengő. Andy sosem küldene olyan embert, akit nem ismerek... Mindenesetre kedvesen mosolyogtam rá, miközben szememmel vizsgáltam az öltönyét, a pisztolytáskáját, és az arckifejezését. Mikor rámnézett, Ő is elmosolyodott, egy egészen apáskodó módon. Kicsit megnyugodtam. Bemutatkoztunk egymásnak, mint kiderült, John-nak hívták. Elvette a táskáinkat, és betette a csomagtartóba. John becsusszant a vezető ülésbe, én mögé, Joe pedig mellém ült hátra. - Nos, eljött az idő, hogy magatok mögött hagyjátok ezt az életet. Mivel ez tanúvédelmi program, én sem tudom, hová mentek, csak annyit mondtak, hogy melyik reptérre vigyelek benneteket. Valamint parancsba lett adva, hogy kobozzam el a telefonjaitokat. - sóhajtott, és hátranyújtotta a kezét. Kelletlenül adtuk át a készülékeinket, amit Ő egy furcsa arckifejezéssel nyugtázott, mielőtt kikapcsolta a két mobilt, és betette őket a kesztyűtartóba. Ezután kicsit megemelkedett az ülésben, hogy megigazítsa öltönyét, és akkor láttam meg azt, amit nem akartam. Egy kis jelet a nyakán. Egy tetoválást. Egy tetoválást, ami annak a bandának a szimbólumát mintázta, amelyik megölte a bátyámat, Jesse-t. Akiket el akartam kapni. John beindította az autót, és kilőttünk a lakásom elől. Ez nem a tanúvédelmi program volt. Elraboltak. Már vagy fél órája mentünk, mikor kezemet kopott western csizmámhoz csúsztattam, mintha megvakarnám a lábam, de a fegyveremet ellenőriztem, hogy a helyén van e, biztonság esetére. Láttam, hogy Joe követi a kezem útját, és mikor észrevette a csizmát, elsápadt. Tudta, hogy ha ez volt rajtam, benne volt a fegyverem. Elkapta a másik kezem, és összefonta az ujjainkat. Kinézett az ablakon, fejét nekitámasztotta az ülésnek, mintha nem történt volna semmi, de a kezemet szorongatni kezdte. Morzézott. Magamban hálát adtam az égnek, hogy megtanítottam neki, amikor 17 évesek voltunk, és a bátyám először dolgozott az FBI-nak. A kommunikáció a következő képpen zajlott. - Mi a baj? - Maradj nyugton. Ez csapda. - Kijutunk? - Ki. Megígérem. - Mit tegyek? - Semmit. Mintha nem tudnál semmiről. De ne engedd el a kezem, és figyelj ha szólni akarok. Egymásra néztünk, és Joe aprót bólintott. Meg volt rémülve, éreztem, de nem tudtam csinálni semmit, egyenlőre. Csak átkoztam magam amiatt, hogy Őt is belekevertem. Joe A rádió halkan szólt a kocsiban. Csendben haladtunk, a semmi közepén, kezdett sötétedni. John néha hátrapillantott a tükörben, hogy leellenőrizzen minket, de mindig ugyan azt látta. Mindketten az ablakon néztünk kifelé, összekulcsolt kezünk kettőnk közt feküdt az ülésen. A szemem sarkából láttam, hogy ilyenkor elégedetten elmosolyodott, és figyelmét ismét az útra irányította. De lehet, hogy ezt már csak én képzeltem bele... Eltelt újabb két óra. Ismét egy kihalt országúton haladtunk, körülöttünk nem volt semmi, más autót már legalább 100 km óta nem láttam a közelünkben. Nina óvatosan megszorította a kezem, és jelezni kezdett. „Itt az idő” Ezt nem tudtam mire vélni. Majdnem infarktust kaptam, mikor a lány előrenyúlt és meglapogatta a férfi vállát, aki erre érdeklődve fordult hátra. - Megállhatnánk? - kérdezte félénken. - Szólít a természet! - kuncogott idegesen, majdhogynem zavartan. Szerepet játszott, rögtön tudtam. De John nem volt ilyen szemfüles. Elmosolyodott, és lehúzódott az út szélére. Először én szálltam ki, majd John, és végül Nina. Amint két lépéssel eltávolodtam a kocsitól, hogy könnyítsek magamon, meghűlt bennem a vér. Fogalmam sem volt, Nina mire készül, így inkább őt figyeltem. Becsukta maga mögött az ajtót, és nagyot nyújtózott, hasának sima bőre kilátszott felcsúszott pólója alól. Néztem, ahogy John elégedetten elmosolyodik, majd elfordult, hogy elővegye a szerszámát. Innen a következő pár másodperc összefolyt. Nina, mint a villám csapott le, előrántotta a fegyverét a csizmájából, és egyenesen halántékon lőtte Johnt. A férfi azonnal összeesett, és meghalt. Nina odalépett hozzá. - Erre nem számítottál, mi? Faszfej. - morogta, és letérdelt a test mellé. Félrehúzta a gallérját, és az arcát elfutotta a méreg, de hamar visszanyerte az önkontrollját. Áttúrta a fickó zsebeit, kiszedett belőlük mindent, tárcát, telefont, igazolványokat, majd nagyot sóhajtott és felegyenesedett. Sötét volt, alig láttam. Beletúrt hosszú, jelen pillanatban szőke hajába, és ahogy előrébb lépett a kocsi lámpái felé láttam, ahogy egy könnycsepp végiggördül az arcán. Egy pillanat alatt ott termettem mellette, és a karjaimba zártam. Jele se volt előbbi rémületemnek, vagy pánikomnak. Nina szorosan kapaszkodott belém, és vett néhány nagyon mély levegőt, hogy lenyugtassa magát. Mikor felnézett a szemembe, arcára bűntudat ült ki. - Ne haragudj... Nem így akartam. Nem akartam, hogy látnod kelljen... De nem tehettem mást. - magyarázkodott, miközben egyik kezével felnyúlt és az arcomat a tenyerébe fogta. Belesimultam az érintésébe, és halványan elmosolyodtam. - Miattam nem kell magyarázkodnod, Ninns. Fel kell nőnöm ehez a dologhoz... Ez van. És lehet ez most fura lesz, de... büszke vagyok rád. Mert erős vagy. És ismét bebizonyítottad, hogy nem hiába vetted át a bátyád helyét. - nyomtam egy nagy puszit a homlokára. Tudtam, hogy sokat jelent neki, amit mondtam. Elmosolyodott, és fejét a mellkasomba fúrta, majd pár másodperc múlva elengedett. - Indulnunk kell. - sóhajtott. - Mit csinálunk vele? - böktem John teste felé. Egy pillanatig gondolkodott, összeráncolta a homlokát, és halványan csücsörített. - Itt hagyjuk. - bökte ki végül. - És ha megtalálják? - A helyszínelők minden bizonnyal bandaharcra fognak gyanakodni, belső nézeteltérésekre, satöbbi. Viszont a ruháit el kell égetnünk. - fintorgott. Felszaladt a szemöldököm, néma kérdőjelet írva az arcomra. - Tele van ujjlenyomattal, Joe. - kuncogott Nina arckifejezésem láttán. - Oh... - csaptam a homlokomra. Nina odetérdelt a férfi mellé, és óvatosan elkezdte lehámozni a ruháit, ügyelve arra, hogy ne érjen a bőréhez. - Segítenél? - morgott rám, mire odaléptem, és finoman felemeltem a fickót, hogy Nina le tudja venni a felsőjét. Mikor végzett, felállt, és visszalépett a kocsihoz. - És a gatyája? - pillantottam az élettelen testre. John akárkicsoda, harmincas évei elején járó fekete férfi, meztelen felsőtesttel, egy szál öltönynadrágban, kilógó farokkal, golyóval a halántékában... Kirázott a hideg. - Azt nem kell, nem értünk hozzá. - rántotta meg a vállát Nina kérdésemre válaszolva, és bedobta az inget a zakóval a hátsó ülésre. - Nem jössz, Rómeó? - fordult vissza felém, mielőtt beült a volán mögé. Elmosolyodtam régi becenevem hallattán. Nina akkor kezdett Rómeónak hívni, mikor beindultak a hormonjaim, és őrülten kezdtem csajozni. Nina mindig ott volt, ha szükségem volt rá. Amikor rányitottam Camillára azzal a vámpírral, amikor Taylorral szakítottam, és minden más kapcsolat zátonyrafutásánál ott volt Ő. Ült az ágyán, ölében párnával, és mikor benyitottam a szobába csak fáradtan elmosolyodott, kitárta a karjait, én pedig odabújtam hozzá. Hagytam, hogy megvígasztaljon, hogy elhitesse velem, hogy minden rendben lesz. Beültem az anyósülésre, és amint becsuktam az ajtót, Nina áthajolt az ölembe. - Te meg mit csinálsz?! - visítottam pár oktávval magasabb hangon. - Szerinted mégis mit csinálok?! - morrant rám, és egyik kezével mélyen benyúlt a kesztyűtartó alá. Mindkét melle teljes erővel a sliccemnek nyomódott, én pedig totál elvörösödtem, mikor éreztem a bizsergést az alhasamban. Nyilvánvalóan ő is észrevette, mert halkan kuncogott, miközben tovább matatott. - Mi van, Rómeó? Mikor fektettek meg utoljára? Nagyot nyeltem. Ha tudná hány lányt utasítottam vissza az elmúlt pár hónapban... Taylor után kezdődött. Mikor szakítottunk, és Nina ott várt a szobájában, mint mindig... Taylorral azért szakítottam, mert nem voltam belé szerelmes. De arra nem gondoltam, hogy másba vagyok szerelmes... - Taylor után pár héttel volt egy csaj, de rossz néven szólítottam, azóta nem próbálkoztam. - sóhajtottam. Más néven... négyszer szólítottam Keisha-t Ninns-nek. Kicsit sem volt ciki, tényleg. - Ismerős érzés. - mormogta alig hallhatóan, legnagyobb döbbenetemre. Úgy tettem, mint aki nem hallotta meg. Nina még legalább 3 percig feküdt az ölemben, keze egy pillanatra sem állt meg. Nem bírtam tovább. - Meddig tart még? - kérdeztem idegesen. - Ó, már rég megvan! - villantott rám egy pimasz vigyort. Hitetlenkedve néztem rá, miközben visszaült az ülésébe, egy kis szerkezettel a kezében, amit ki is dobott az ablakon. Beindította a motort, majd rám nézett, miközben bekapcsolta a biztonsági övét. - Csak túlságosan élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rád... - rántotta meg a vállát, és kilőttünk az éjszakába.