reload

Lassan két éve nem írtam. Ez a személyes blogolás valahogy nem nekem való. Viszont így, hogy eljött a szeptember, és történt egy-két dolog, hirtelen késztetést éreztem arra, hogy megosszam a gondolataimat a világgal. Először is, újra eljött a szeptember. Kellemes nyár volt, de az igazság az, hogy semmi kimagaslóban nem volt részem, nem történt semmi izgalmas. (Feltéve, ha a fanfiction-olvasás,és a szexi énekesfiúkra való nyálcsorgatás izgalmasnak vehető. *sorry not sorry*) A napok nagyjából ugyanúgy teltek, főleg Július elsejétől, mikor a barátom külföldre utazott dolgozni. 5 és fél éves lesz a kapcsolatunk októberben. Szerencsére nem ment messze, hétvégente haza tudott jönni, de volt egy két és fél hetes periódus, amikor nem engedték haza. Kemény volt, talán egyhuzamban nem is voltunk ennyi időre távol egymástól az évek alatt, de ha voltunk is, meg tudom számolni egy kezemen hányszor fordult elő. Ezért kicsit remegve indulok neki a szeptembernek, mert az új munka új helyre hívja két hónapra, ahonnan nem fog tudni hazarohangálni. Hónap végén 20 éves lesz ráadásul, remélem együtt tudunk majd ünnepelni a családjával és a barátainkkal. Egy másik dolog, ami mostanában foglalkoztat, az az egyetem. Egyrészt azért, mert idén felvételizek, és reményeim szerint jövő ilyenkor egy pesti lakásban fogok ülni, nem itthon az ágyamon, másrészt pedig azért, mert elég sok barátom fejezte be idén a középiskolát. Elsősorban az egyik legjobb barátnőm, D. Harmadikos korunk óta vagyunk barátnők, és most, hogy elköltözött Sopronba, (óvónő lesz a drága) belegondoltam, hogy basszus... felnőttünk. Körülöttem sorra repülnek ki az emberek otthonról, én meg csak itt üldögélek, és gyomorgörcsöt kapok, ha felmerül az 'érettségi', a 'felvételi', és az 'iskola' szó. De azért kicsit izgatott is vagyok. Now, onto more pressing matters.. Ma délelőtt mikor hazaértem a barátomtól, Anya rossz hírrel fogadott. Menjünk egy kicsit vissza az időben. 2011 november 11-én Anya egyik legjobb barátnője férjhez ment. A lakodalom nagyon szűk családi körből állt össze, a mi családunk volt az egyetlen, aki nem vér szerint kapcsolódott az ifjú párhoz. Kellemes volt, de a vőlegény unokaöccse, Tibi elég hamar kiszúrt magának, és onnantól kezdve nem hagyott egyedül egy perre sem. Jókat beszélgettünk, de azért mégis zavart, hogy folyton összebújva akar táncolni, a combomra teszi a kezét, vagy hogy úgy néz rám, mintha fel akarna falni. A lényeg az, hogy sokat beszélgettünk amikor épp egy asztal választott el minket, és kicsit megismertük egymást. Akkor 20 éves volt, nehezen járt, és érdekesen beszélt. Elmesélte, hogy 18 éves korában volt egy komoly autóbalesete, miután újra kellett tanulnia járni és beszélni. (olyan volt, mintha orosz akcentussal beszélné a magyart.) Ha jól emlékszem azt mondta, hogy strandpapucsban vezetett és valahogy elcsúszott a lába a pedálokon, 160-nal áttépte a szalagkorlátot és a túloldalon egy szakadék várta. Az orvosok megmondták, csoda, hogy életben maradt, második esélyt kapott, használja okosan. Az esküvő után talán egyszer beszéltünk még, de nem találkoztunk. A nyáron Anya barátnője mesélte, hogy Tibi az apukájával kiment Angliába dolgozni. Egy gyárban kezdték, de a srác elég penge volt angolból, látták, hogy eszes is, egyre feljebb tornázta magát a ranglétrán, aztán egyszerre egy futárcégnek kezdett dolgozni. Hogy hogyan és miként került oda, arról nincs tudomásom, csak azt tudom, hogy tegnap éjjel munka közben szörnyű autóbalesetet szenvedett és meghalt. Elég sokat gondolkodtam ma délután ezen a dolgon. Lehet, hogy neki ez volt a sorsa? Csoda, hogy elsőre túlélte, erre az a végzete, hogy egy szörnyű autóbaleset vessen véget az életének? Nagyon sajnálom, ami vele történt, előtte állt még az egész élet. Nyugodjék békében.

criminal

- Indulnunk kell. El kell engedned. - suttogtam, és megpróbáltam kiszakadni Joe csontropogtató öleléséből. Nem engedett. - Joseph! - szóltam rá kicsit erélyesebben, mire nagyot sóhajtott, és hátrébb lépett. Az arca meggyötört volt, az elmúlt hónapokban szinte éveket öregedett. Nem hibáztattam érte, mindazok után, amin keresztül mentünk... mondhatni természetes volt. - Ki jön értünk? - kérdezte, hangja reszelős volt, rekedt. - Andy azt mondta, küld értünk egy kocsit. - mondtam, és feltettem a hátizsákom a vállamra. Ott álltunk a lakásom előtt, csak néztünk egymásra, és vártuk, hogy kiderüljön, mit hoz még a jövő. Féltem. Egy kicsit. De nem mutattam, mert tudtam, hogy erősnek kell lennem, Joe miatt. Magam miatt. Egy autó állt meg a járda mentén, egy sötét Ford, sötétített ablakokkal. Egy ismeretlen, színes bőrű alak szállt ki belőle, mire a fejemben halványan megszólalt a vészcsengő. Andy sosem küldene olyan embert, akit nem ismerek... Mindenesetre kedvesen mosolyogtam rá, miközben szememmel vizsgáltam az öltönyét, a pisztolytáskáját, és az arckifejezését. Mikor rámnézett, Ő is elmosolyodott, egy egészen apáskodó módon. Kicsit megnyugodtam. Bemutatkoztunk egymásnak, mint kiderült, John-nak hívták. Elvette a táskáinkat, és betette a csomagtartóba. John becsusszant a vezető ülésbe, én mögé, Joe pedig mellém ült hátra. - Nos, eljött az idő, hogy magatok mögött hagyjátok ezt az életet. Mivel ez tanúvédelmi program, én sem tudom, hová mentek, csak annyit mondtak, hogy melyik reptérre vigyelek benneteket. Valamint parancsba lett adva, hogy kobozzam el a telefonjaitokat. - sóhajtott, és hátranyújtotta a kezét. Kelletlenül adtuk át a készülékeinket, amit Ő egy furcsa arckifejezéssel nyugtázott, mielőtt kikapcsolta a két mobilt, és betette őket a kesztyűtartóba. Ezután kicsit megemelkedett az ülésben, hogy megigazítsa öltönyét, és akkor láttam meg azt, amit nem akartam. Egy kis jelet a nyakán. Egy tetoválást. Egy tetoválást, ami annak a bandának a szimbólumát mintázta, amelyik megölte a bátyámat, Jesse-t. Akiket el akartam kapni. John beindította az autót, és kilőttünk a lakásom elől. Ez nem a tanúvédelmi program volt. Elraboltak. Már vagy fél órája mentünk, mikor kezemet kopott western csizmámhoz csúsztattam, mintha megvakarnám a lábam, de a fegyveremet ellenőriztem, hogy a helyén van e, biztonság esetére. Láttam, hogy Joe követi a kezem útját, és mikor észrevette a csizmát, elsápadt. Tudta, hogy ha ez volt rajtam, benne volt a fegyverem. Elkapta a másik kezem, és összefonta az ujjainkat. Kinézett az ablakon, fejét nekitámasztotta az ülésnek, mintha nem történt volna semmi, de a kezemet szorongatni kezdte. Morzézott. Magamban hálát adtam az égnek, hogy megtanítottam neki, amikor 17 évesek voltunk, és a bátyám először dolgozott az FBI-nak. A kommunikáció a következő képpen zajlott. - Mi a baj? - Maradj nyugton. Ez csapda. - Kijutunk? - Ki. Megígérem. - Mit tegyek? - Semmit. Mintha nem tudnál semmiről. De ne engedd el a kezem, és figyelj ha szólni akarok. Egymásra néztünk, és Joe aprót bólintott. Meg volt rémülve, éreztem, de nem tudtam csinálni semmit, egyenlőre. Csak átkoztam magam amiatt, hogy Őt is belekevertem. Joe A rádió halkan szólt a kocsiban. Csendben haladtunk, a semmi közepén, kezdett sötétedni. John néha hátrapillantott a tükörben, hogy leellenőrizzen minket, de mindig ugyan azt látta. Mindketten az ablakon néztünk kifelé, összekulcsolt kezünk kettőnk közt feküdt az ülésen. A szemem sarkából láttam, hogy ilyenkor elégedetten elmosolyodott, és figyelmét ismét az útra irányította. De lehet, hogy ezt már csak én képzeltem bele... Eltelt újabb két óra. Ismét egy kihalt országúton haladtunk, körülöttünk nem volt semmi, más autót már legalább 100 km óta nem láttam a közelünkben. Nina óvatosan megszorította a kezem, és jelezni kezdett. „Itt az idő” Ezt nem tudtam mire vélni. Majdnem infarktust kaptam, mikor a lány előrenyúlt és meglapogatta a férfi vállát, aki erre érdeklődve fordult hátra. - Megállhatnánk? - kérdezte félénken. - Szólít a természet! - kuncogott idegesen, majdhogynem zavartan. Szerepet játszott, rögtön tudtam. De John nem volt ilyen szemfüles. Elmosolyodott, és lehúzódott az út szélére. Először én szálltam ki, majd John, és végül Nina. Amint két lépéssel eltávolodtam a kocsitól, hogy könnyítsek magamon, meghűlt bennem a vér. Fogalmam sem volt, Nina mire készül, így inkább őt figyeltem. Becsukta maga mögött az ajtót, és nagyot nyújtózott, hasának sima bőre kilátszott felcsúszott pólója alól. Néztem, ahogy John elégedetten elmosolyodik, majd elfordult, hogy elővegye a szerszámát. Innen a következő pár másodperc összefolyt. Nina, mint a villám csapott le, előrántotta a fegyverét a csizmájából, és egyenesen halántékon lőtte Johnt. A férfi azonnal összeesett, és meghalt. Nina odalépett hozzá. - Erre nem számítottál, mi? Faszfej. - morogta, és letérdelt a test mellé. Félrehúzta a gallérját, és az arcát elfutotta a méreg, de hamar visszanyerte az önkontrollját. Áttúrta a fickó zsebeit, kiszedett belőlük mindent, tárcát, telefont, igazolványokat, majd nagyot sóhajtott és felegyenesedett. Sötét volt, alig láttam. Beletúrt hosszú, jelen pillanatban szőke hajába, és ahogy előrébb lépett a kocsi lámpái felé láttam, ahogy egy könnycsepp végiggördül az arcán. Egy pillanat alatt ott termettem mellette, és a karjaimba zártam. Jele se volt előbbi rémületemnek, vagy pánikomnak. Nina szorosan kapaszkodott belém, és vett néhány nagyon mély levegőt, hogy lenyugtassa magát. Mikor felnézett a szemembe, arcára bűntudat ült ki. - Ne haragudj... Nem így akartam. Nem akartam, hogy látnod kelljen... De nem tehettem mást. - magyarázkodott, miközben egyik kezével felnyúlt és az arcomat a tenyerébe fogta. Belesimultam az érintésébe, és halványan elmosolyodtam. - Miattam nem kell magyarázkodnod, Ninns. Fel kell nőnöm ehez a dologhoz... Ez van. És lehet ez most fura lesz, de... büszke vagyok rád. Mert erős vagy. És ismét bebizonyítottad, hogy nem hiába vetted át a bátyád helyét. - nyomtam egy nagy puszit a homlokára. Tudtam, hogy sokat jelent neki, amit mondtam. Elmosolyodott, és fejét a mellkasomba fúrta, majd pár másodperc múlva elengedett. - Indulnunk kell. - sóhajtott. - Mit csinálunk vele? - böktem John teste felé. Egy pillanatig gondolkodott, összeráncolta a homlokát, és halványan csücsörített. - Itt hagyjuk. - bökte ki végül. - És ha megtalálják? - A helyszínelők minden bizonnyal bandaharcra fognak gyanakodni, belső nézeteltérésekre, satöbbi. Viszont a ruháit el kell égetnünk. - fintorgott. Felszaladt a szemöldököm, néma kérdőjelet írva az arcomra. - Tele van ujjlenyomattal, Joe. - kuncogott Nina arckifejezésem láttán. - Oh... - csaptam a homlokomra. Nina odetérdelt a férfi mellé, és óvatosan elkezdte lehámozni a ruháit, ügyelve arra, hogy ne érjen a bőréhez. - Segítenél? - morgott rám, mire odaléptem, és finoman felemeltem a fickót, hogy Nina le tudja venni a felsőjét. Mikor végzett, felállt, és visszalépett a kocsihoz. - És a gatyája? - pillantottam az élettelen testre. John akárkicsoda, harmincas évei elején járó fekete férfi, meztelen felsőtesttel, egy szál öltönynadrágban, kilógó farokkal, golyóval a halántékában... Kirázott a hideg. - Azt nem kell, nem értünk hozzá. - rántotta meg a vállát Nina kérdésemre válaszolva, és bedobta az inget a zakóval a hátsó ülésre. - Nem jössz, Rómeó? - fordult vissza felém, mielőtt beült a volán mögé. Elmosolyodtam régi becenevem hallattán. Nina akkor kezdett Rómeónak hívni, mikor beindultak a hormonjaim, és őrülten kezdtem csajozni. Nina mindig ott volt, ha szükségem volt rá. Amikor rányitottam Camillára azzal a vámpírral, amikor Taylorral szakítottam, és minden más kapcsolat zátonyrafutásánál ott volt Ő. Ült az ágyán, ölében párnával, és mikor benyitottam a szobába csak fáradtan elmosolyodott, kitárta a karjait, én pedig odabújtam hozzá. Hagytam, hogy megvígasztaljon, hogy elhitesse velem, hogy minden rendben lesz. Beültem az anyósülésre, és amint becsuktam az ajtót, Nina áthajolt az ölembe. - Te meg mit csinálsz?! - visítottam pár oktávval magasabb hangon. - Szerinted mégis mit csinálok?! - morrant rám, és egyik kezével mélyen benyúlt a kesztyűtartó alá. Mindkét melle teljes erővel a sliccemnek nyomódott, én pedig totál elvörösödtem, mikor éreztem a bizsergést az alhasamban. Nyilvánvalóan ő is észrevette, mert halkan kuncogott, miközben tovább matatott. - Mi van, Rómeó? Mikor fektettek meg utoljára? Nagyot nyeltem. Ha tudná hány lányt utasítottam vissza az elmúlt pár hónapban... Taylor után kezdődött. Mikor szakítottunk, és Nina ott várt a szobájában, mint mindig... Taylorral azért szakítottam, mert nem voltam belé szerelmes. De arra nem gondoltam, hogy másba vagyok szerelmes... - Taylor után pár héttel volt egy csaj, de rossz néven szólítottam, azóta nem próbálkoztam. - sóhajtottam. Más néven... négyszer szólítottam Keisha-t Ninns-nek. Kicsit sem volt ciki, tényleg. - Ismerős érzés. - mormogta alig hallhatóan, legnagyobb döbbenetemre. Úgy tettem, mint aki nem hallotta meg. Nina még legalább 3 percig feküdt az ölemben, keze egy pillanatra sem állt meg. Nem bírtam tovább. - Meddig tart még? - kérdeztem idegesen. - Ó, már rég megvan! - villantott rám egy pimasz vigyort. Hitetlenkedve néztem rá, miközben visszaült az ülésébe, egy kis szerkezettel a kezében, amit ki is dobott az ablakon. Beindította a motort, majd rám nézett, miközben bekapcsolta a biztonsági övét. - Csak túlságosan élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rád... - rántotta meg a vállát, és kilőttünk az éjszakába.

one more day

without strenght

okéokéoké mindig csak disappear meg show up again, de van rá okom. ez a hülye suli.. mindig rástresszelek, aztán nem is kéne. de most is olyan FFUUUUU vagyok.... Úgy néz ki, hogy minőségi zenét fogunk recordingolni Everest művészúrral. Durva a srác, irtó jó alapokat ír, és quite a rapper egyben.Vasárnap megyek hozzá, hogy actually halljon énekelni! :D uu nagyon félek, hogy elcseszem :/ Épp azon szenvedek, hogy megírjak egy 100 szavas olasz fogalmazást. 30-40 szónál tartok amit kimásoltam a könyvből, innentől jön a webfordító! :D Ha kettes lesz már sírva fakadok a gyönyörtől. Szombaton kurvák és kamionosok parti lesz. YAY! még mindig nem tudom, minek öltözzek. Na jó, fél 10 van, olasz TZ lesz, és nem kéne egyesnek lennie... Még átfutom, meg megírom ezt a szart ha találok valami szöveget... Fujj. Utálom. :( Ja! Töriből is írunk! Spunky! ma kihagytam a fociedzést. nem voltam jól reggel, meg pihentem inkább, tegnap nem sokat aludtam, matekon le is borult a fejem majdnem. Remélem, hogy Apa megbékél az ösztöndíj gondolatával, mert biztos megpályázom. Még nem is meséltem! Apu kitalálta, hogy nem mehetek Európán kívül, mert nem tud félmilkáért repülőjegyet venni Hong-kong-ból, ahányszor csak haza kell jönnöm. Igaza van... :( de ha Európán kívül vennének fel, még mindig tudok nemet mondani! szerencsére az összes EU-s suli kocsival megközelíthető, kivéve Norvégia (ahová egyébként szeretnék menni) de onnan is indul Pestre fapados járat. Na de befejezem a szenvedést, és utána lefekszem aludni. Reggel még átnézem az olaszt, aztán majd kölcsönzök egy kis segítséget. :/

Milegyen?!

Ez a nagy kérdés. Szóval van ez az izéé, ez az ösztöndíjprogram... És annyira beleélem magam, pedig áh. szóval nem is tudom, hogy mennyire bírnám. Na de ne szaladjunk előre, alapból több százan jelentkeznek, és csak 16 nyeri el... kicsi az esélye, hogy bekerülök. Jó pályázatot kell írni. Meg közvetlennek lenni, az mondjuk megy. Megnéztem a sulikat és WUhUUU. Mondjuk Hollandiában már already voltam nyáron, mikor Dóri barátnőmnél nyaraltam egy hetet, és mivel odajárt egy évig, elmentünk :) Jópofa hely, de mondjuk Norvégiába vagy Costa Ricába szívesebben mennék :D 2 év, tanulás, szociális munka, új kultúrák, új környezet, élettapasztalat. CSak ugye 2 év... Januárban nincs suli, de nem sokan mennek haza, inkább barátokhoz utaznak, világot látnak. Nyáron meg mindenféle mentőprojekteket szerveznek Tanzániába meg ilyenek. Még kell beszélnem tanárokkal, stb... De áh! beleélem magam. On life in general: suli elvan, pasi hiányzik, barátnőket imádom, pénz nincs. Joe Jonas új album!! #proudofdanger <3 be careful guys. He is watching. amen.

sunday

Minden héten eljön az a nap, amikor nem tudok csinálni semmit. Ez ma volt. Tegnap délelőtt vásároltunk anyuval, utána délután a barátomnál hesszeltem. El is aludtam, alig bírtam kimászni az ágyból, mikor menni kellett. Este jó kis partit csaptunk, megünnepeltük Hencsit rendesen :) 3 körül egyedül ültem az asztalnál, épp felöltöztem és vártam a Matyira, mikor leültem mellém egy 50-60 év körüli faszi. eléggé bűzlött, melegítő, piszkos póló és Crocs papucs volt rajta zoknival. Aszongya nekem: mi a neved? Mondom Sára. Erre: ez egy nagyon jó név a te korodban. Kicsit lesokkoltam, vészesen közel hajolt, nagyon szúrtam a parkett felé, ahol a kedves barátom nagyban ropta, és észre sem vette, hogy épp egy 'rape' felé haladunk a büdösbácsival. Nézek rá nagy szemekkel, próbáltam hárítani, mondom : és miis az én korom? Azt mondja erre: hááát nem tudom, 23? 25? Hangosan felnevettem. Az arcába. És tudjátok mi volt a leggázabb? hogy nem nagyon feszélyezte, hogy nem annyi vagyok. az öregapám lehetett volna. és nem csak felállt és elment szó nélkül, hanem elkezdett kioktatni. 'hát téged ki engedett ide? ide be sem engedhetnének.' mikor közöltem, hogy bejöhetek, csak alkohollal nem szolgálhatnak ki, majdnem nekem ugrott, hogy 'mit kekeckedsz?' mondom jóég haver nyuginyugi csak ténymegállapítás. amint túlesett a kezdeti sokkon, hogy neki a fia 80-ban született és felnevelt hasonló korú lányokat, mint én, visszatért a 'flörtöléshez'. azt hittem, leszakad a pofám. Láttam a kedvesem elindulni felénk, de valamiért visszafordult. Majdnem odasikoltottam, hogy :' ha azonnal nem jössz vissza és szeded le rólam ezt a pedofilt, mától a táskámban fogom hordani a tojásaid egy befőttesüvegben '. aztán a pasas elkezdett olyanokat mondani hogy menjek táncolni a pasimmal, mert nézni akarja. mondom: kösz nem! :D aztán ott is hagyott szerencsére. tűztem a Matyihoz: Te mi a f*szt képzelsz? Visszafordulsz? Úristen menjünk haza' Természetesen Ő hazáig rajtam röhögött, mondom: és ha elvisz, mit csinálsz? aszongya had vigyen. na ennyit a szerelemről :D de aztán olyan jó volt mikor hazaértünk :) tévéztem, ő meg aludt és awwh ezeket az elalvásokat imádom legjobban <3 ma hazajöttem egy masszív fejfájással, megnéztem a Transformerst<3 megint, majd ettem és bealudtam. de durván. hétkor keltem, szóvaaal, majd korán kelek és írok házit :D megyek is, iszom egy kis vizet a bögrémből amint Joe fuckin Jonas vigyorog, és lefekszem. és a legjobbarátnőmnyuszinak meg boldogboldgoboldog birthday-t! <3

Mothertounge

Egyszer eljön az a pont, amikor azt mondod 'oké innentől most egy kicsit leszarom'. Nekem is ismerős az érzés, ezekben a percekben is úgy vagyok, hogy 'okéka, most mindenki STFU és takarodj, neszóljhozzámfelrobbanok' mindössze a nyamvadt iskola miatt. Tudom, hogy túlreagálom, tudom, hogy én tehetek róla, hogy nem kezdtem el készülni előbb, de ez most valahogy nem számít. Nem érdekel, pedig anyám is jogosan szid le, ha rossz jegyet kapok. De majd kijavítom.Mert nem érdekel. Csak... nem érdekel. Mindenki mondja, hogy 'addig örülj amíg tanulsz'. Hát én nem akarok örülni. Én csak aludni akarok. Mindenféle következmény nélkül. Talán iskola-undoritiszem van. Sőt, biztos. Csak gyűlölöm ezt a megállíthatatlan érzést, aminek nem tudok parancsolni. És sírok, és hisztizek, és toporzékolok, hogy nekem ez nem megy. Viszont annyira sokra akarom vinni az életben! De egy dolgozaton nem múlik, igaz?... Igaz? ...

going away...

...for the weekend. we're goint to my grandparents'. i'm not eternally excited, cause i'm left out of the 'Welcome home Patrik' and the 'Happy 18th birthday Matyi' parties. fabolous. anyway, i have a lot of schoolwork to do. we're going off the beaten track soo :D yeah, i'm not gonna be available till Sunday. fabolous! have a nice weekend, bitches.

I... I... wow. I can't even speak. DEMI, YOU DID IT! Oh gosh this album.. i was crying and laughing and all shit and GAAAH. This girl is truly unbelieveable. I'd risk saying that this is the album of the year. LOVE YOU DEMI!

Sunday you lay comatose, I wouldn’t be surprised if you’d overdosed

that's it. i'm gonna give up.i had a whole fuckin week but no, i had to just lay around... now i'm paying for it. i hate being absent. i truly does. don't get me wrong, i love staying at home and doing nothin but shit, but this amount of work... arrgh. i can't even... nevermind. so yeah. yesterday. i was a bit off. i didn't get drunk since my birthday in april. until yesterday. yeah, and it was worse than my BD, cause i'm not gonna lie, i threw up. i'm not proud of it, but it happened. now i'm just sitting in my room, completely numb, bawling my eyes out cause i don't know shit for school tomorrow. and i don't get to see a Jonas concert. i'm never gonna get a chance to make my biggest wish come true. and that sucks. hard.

Il Finesettimana

This week was sooo boring. I was sick, so i didn't go to school. Now I have a shit load of work to do... My family is away for the weekend, they're visiting some friends. I'm staying home. I have a lot of work around the house, and i don't even want to think about homework. I wish I could just go to Amrecia (New York, to be exact) and be a teen star or something... It'd be fun. I just... tired. Really tired. BUT! I'm going to a party tonight. And i'm gonna party hard. My love's gonna be 18 on Thursday :)) I love him. <3 that little whiny bitch. :))

Just In Love

At first, I was like, GTFO bitch, why are you kissing him? but then I realized I'll never have a chance, it's just a healthy crush. Every girl has it, right? so yes, french bitch, you can kiss him. Anyway, I like his bro better ;)

Opening

I'm always wondering why people lead personal blogs. Why do you want strangers to read your thoughts, your dreams, your secrets? And I might have found the answer... You want to be seen as an interesting human being. You need to have a secret persona, you need to share your unspoken thoughts with the World. And there's nothing wrong with it. But once you start a blog, it never remains your secret. You always tell about it to at least one friend of yours. someone who knows you, but when that someone reads your blog, starts wondering: is it really her blog? Did she really write that? Was that one sentence referring to me? These are questions that are going to be unanswered for a long time. Maybe forever. But you will always know why are you writing down your most cherised dreams/thoughts/plans. And that's the way it's supposed to be.