Egyszer eljön az a pont, amikor azt mondod 'oké innentől most egy kicsit leszarom'. Nekem is ismerős az érzés, ezekben a percekben is úgy vagyok, hogy 'okéka, most mindenki STFU és takarodj, neszóljhozzámfelrobbanok' mindössze a nyamvadt iskola miatt. Tudom, hogy túlreagálom, tudom, hogy én tehetek róla, hogy nem kezdtem el készülni előbb, de ez most valahogy nem számít. Nem érdekel, pedig anyám is jogosan szid le, ha rossz jegyet kapok. De majd kijavítom.Mert nem érdekel. Csak... nem érdekel. Mindenki mondja, hogy 'addig örülj amíg tanulsz'. Hát én nem akarok örülni. Én csak aludni akarok. Mindenféle következmény nélkül. Talán iskola-undoritiszem van. Sőt, biztos. Csak gyűlölöm ezt a megállíthatatlan érzést, aminek nem tudok parancsolni. És sírok, és hisztizek, és toporzékolok, hogy nekem ez nem megy. Viszont annyira sokra akarom vinni az életben! De egy dolgozaton nem múlik, igaz?... Igaz? ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése